Hírek

2010.08.06
INTERJÚ - SOMOGY TV

INTERJÚ - SOMOGY TV

 

Jusits: gyermekem a Roxínház
2010.08.06, Péntek
Öt fellépéssel a háta mögött, új együttesével, a MegaRox-szal tervezi jövőjét Jusits Zsolt, a Roxínház alapítója. Mindeközben pert indít, nem mond le ugyanis az általa létrehozott alapítványról sem, ahogy a Roxínház névhez is ragaszkodik.

Mintegy 800 fellépés, közel 120 tag - Jusits Zsolt számára viszont már csak a múlt a Roxínház. Egy szép emlék, amihez viszont ragaszkodik, minden percéhez, minden betűjéhez, így a névhez is, amit ő talált ki. Ezért ügyvéd barátja segítségét kérte, aki egyben énekes is. Őt viszont most felkérték, hogy Zsolt helyett, ő énekelje el István szerepét a Roxínház fellépésein. De egy másik szakember tanácsát is kikérte.

Jusits Zsolt:
- "Vannak lehetőségeim, hiszen én alapítottam az alapítványt, s amíg élek ez hozzám tartozik, kuratóriumot felállítani nem olyan nehéz, pláne így, hogy egy kft-be gyűjtik a pénzt, amit nem tudom, hogy egy gyerekek tudnak e, hogy azért táncolnak egy Jézus, vagy az István előadáson, hogy egy kft gyarapodjon. Ami szerintem elég gusztustalan dolog."

Zsolt szerint az alapítványból ily módon mentik át a pénzt. De őt ez sem érdekli. Neki kell az alapítvány, kell a név, kell a ház, kell a 10 év munkája - mondja a MegaRox vezetője. Neki csak ennyi kell azután a hajcihő után, amit elválásukkor átélt. Elmondása szerint: a telefon sim kártyáját is el akarták venni, ugyanis a fellépések miatt többnyire őt keresték fel a mobilján.

Jusits Zsolt:
- "Elég megalázó volt, hogy a saját western csizmámra jegyző könyvet kellett felvenni, hogy kihozhassam. Mégegyszer mondom a saját western csizmám, amit a vaterán vettem, az nem a Roxínház tulajdona volt. Arról is jegyző könyvet kellett két tanúval aláírni. Elég furcsa volt. A házba nem mehetek be, mert másnap lecserélték a zárat, a képeimet levették a falról. Tehát tudatosan készültek erre. Pedig sokkal egyszerűbb lett volna ha azt mondják: Zsolti nem akarunk veled dolgozni, te menj balra, mi megyünk jobbra."

Éppen ezért nem akar visszatérni a múltba.

Jusits Zsolt:
- "Ha visszakapom, akkor elteszem jó emlékezetembe, nem sározom, nem bántom, tényleg én találtam ki ezt a konyhámban."

Most kellene ezt a nevet félretenni, amikor még a csúcson voltak- teszi hozzá. A MegaRox-szal viszont új korszak kezdődött, bizonyítva, hogy a nulláról is újra előről tud kezdeni mindent. Azokkal a barátokkal együtt, akikkel a Roxínházban is énekeltek, mintegy 45 fős ma a MegaRox. A Roxínház Alapítvány elnökét, Pintér Katát is kerestük telefonon, aki azt mondta: az alapítvány részéről ez ügyben senki sem nyilatkozik.

 

(Somogy TV, Híradó)

 

Naptár

2018. November
H
K
Sze
Cs
P
Szo
V
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
10
11
12
13
14
15
18
19
20
21
22
25
26
27
28
29
30
 
 

Hírek

2018.11.12 19:13
2018.11.12 19:11
2018.09.29 15:44
2018.09.09 21:59
2018.09.09 21:58
2018.09.09 21:57
2018.09.03 8:54
2018.09.03 8:53
2018.08.30 9:23
2018.08.30 9:22
2018.08.15 9:16
2018.08.15 9:15
2018.08.15 9:13
2018.08.15 9:12
2018.08.06 13:08
2018.08.06 13:06
2018.08.06 13:06
2018.07.30 14:56
2018.07.30 14:45
2018.07.30 14:43
2018.07.30 14:41
2018.07.30 14:40
2018.07.23 14:00
2018.07.23 13:32
2018.07.23 13:31
2018.07.11 21:54
2018.07.01 8:38
2018.06.30 8:02
2018.06.25 10:39
2018.06.18 9:43
2018.06.03 14:35
2018.05.20 11:49
2018.05.04 16:14
2018.03.23 18:56
2018.03.05 13:26
2018.03.05 11:26
2018.03.01 8:30
2017.12.17 11:11
2017.11.21 17:36
2017.11.20 9:01
2017.11.08 8:47
2017.10.20 8:33
2017.10.20 8:29
2017.09.22 14:25
2017.09.20 12:41
2017.09.20 12:41
2017.09.04 18:27
2017.08.31 14:34
2017.08.16 9:00
2017.08.16 8:57
2017.08.16 8:53
2017.08.16 8:52
2017.08.16 8:51
2017.08.09 18:55
2017.08.03 15:18
2017.08.03 15:18
2017.07.24 18:24
2017.07.24 18:23
2017.07.24 18:22
2017.07.18 12:46
2017.07.18 12:45
2017.07.18 12:44
2017.07.13 17:20
2017.07.13 17:16
2017.07.07 8:48
2017.07.06 18:33
2017.07.06 18:31
2017.06.19 17:24
2017.06.19 17:18
2017.06.05 11:39
2017.06.05 11:37
2017.06.05 11:36
2017.05.30 8:35
2017.05.30 8:33
2017.04.07 12:20
2017.03.01 12:03
2017.02.28 8:19
2017.02.02 11:14
2017.01.31 21:43
2017.01.31 21:43
2017.01.31 21:41
2017.01.31 21:40
2017.01.31 21:39
2016.09.30 12:19
2016.09.30 12:18
2016.09.24 21:43
2016.09.16 17:05
2016.08.27 1:24
2016.08.27 1:20
2016.08.24 8:13
2016.08.24 8:12
2016.08.20 10:27
2016.08.20 10:25
2016.08.20 10:24
2016.08.11 7:50
2016.07.18 18:42
2016.07.12 12:24
2016.07.01 7:53
2016.07.01 7:52
2016.07.01 7:51
2016.06.17 16:52
2016.06.01 10:20
2016.05.13 15:05
2016.05.01 8:00
2016.02.10 14:19
2015.09.16 23:00
2015.08.30 10:46
2015.08.28 19:56
2015.08.28 13:44
2015.08.08 8:36
2015.08.08 8:34
2015.07.28 12:14
2015.07.28 12:14
2015.07.24 6:28
2015.07.24 6:27
2015.07.24 6:26
2015.07.13 20:00
2015.07.13 16:26
2015.06.29 9:20
2015.06.19 11:21
2015.06.08 9:45
2015.05.17 9:03
2015.05.17 9:03
2015.04.28 12:24
2015.04.28 12:23
2015.04.28 12:22
2015.01.26 18:32
2014.10.18 15:29
2014.08.13 8:47
2014.08.13 8:43
2014.06.30 13:42
2014.06.18 20:44
2014.06.18 20:43
2014.06.18 20:42
2014.06.11 12:22
2014.06.10 8:37
2014.06.03 10:18
2014.03.31 22:33
2014.03.31 22:32
2013.10.08 22:54
2013.09.16 9:04
2013.06.30 8:26
2013.06.11 22:04
2013.02.02 8:53
2012.12.01 3:54
2012.11.02 14:47
2012.11.01 10:25
2012.09.05 12:19
2012.08.25 23:04
2012.08.22 9:06
2012.08.03 22:38
2012.07.28 9:12
2012.07.28 9:10
2012.07.17 8:51
2012.06.22 10:07
2012.05.11 22:00
2012.02.28 18:41
2012.01.26 12:49
2011.08.09
2011.07.18
2011.06.08
2011.03.17
2011.03.04
2011.01.09
2010.11.30

Hírlevél

Látogató számláló

0
0
8
5
8
0
3